Hévíz irodalmi antológia 2012-2014 [antikvár]

Maros András Cserekészülék Tizenöt éve juttattam kerekes székbe ezt a férfit, aki harminc méterrel előttem gurul a járdán. Langyos tavaszi nap volt, emlékszem, finom szövésű barna pulóvert viselt. Most is tavasz van, orrcsiklandozó orgonaillat kavarog a levegőben, egymást túlrikoltozó madarak magyarázzák, kivel mi történt a télen. A kerekes székes férfi biztos technikával, könnyedén hajtja magát, rutinosan cikázik a járókelők közt, a huplikat két kerék közé veszi. Ugyanakkor, bizonyos pillanatokban, elsősorban a kereszteződések előtt - valószínűleg a helyismeret hiánya miatt - a határozatlanság jeleit mutatja: a sarkokon megáll, nézelődik, tétovázik, elindul, megint megáll. A főútból nyíló utcák áttekinthetetlenül sűrű hálózata, a feltúrt útszakaszok, az ideiglenes gyalogosterelők mind-mind nehezítik a tájékozódást és a haladást, olykor még én is idegennek érzem magam errefelé, noha már tizenöt éve élek ebben a városrészben. Lelassít, felnéz egy darura, megáll. Lábára szürke pokrócot terített, nem mintha fázna nélküle, inkább csak elege lett a féllábú emberekre vetett szánakozó pillantásokból; így, hogy eltakarja, kisebb az attrakció. A széket ügyesen megbillentve kilencven fokos fordulatot vesz, hirtelen megáll. Én is megállok, és gyorsan a vegyesbolt kirakatára szegezem a tekintetem, nehogy pillantásunk összeérjen - csupán a követői reflex int óvatosságra, ésszerű alapja tudniillik nincs az elővigyázatosságnak, kizárt, hogy megismerjen. Az eset óta szakállat növesztettem. De van még egy ennél is egyszerűbb ok: még sosem látott engem. És a hangomat sem hallotta. Mert akkor nem jött ki hang a torkomon. A nevemet sem tudja. Közös ismerősünk tudtommal nincs. Az arcát, igaz, most csak egy pillanatra láttam, a CBA bejáratánál (ahol, a járdaszegély előtt, egy fiatal hölgy felajánlotta a segítségét, de ő nagyvonalú mosollyal visszautasította, és kocsijával bravúrosan felugratott), mégis biztos vagyok benne, hogy ő az. Nem sokat változott. Hátul hosszabb a haja, elöl ritkább. Tizenöt éve történt. Mintha a múlt héten lett volna. Az ezüstszürke autó hosszú métereken át csúszott a vészfékezéstől leblokkolt gumijain, de már nem bírt megállni, a motorháztető a gyalogos alá kanalazott, a gyalogátkelőhelyről kiemelte és a levegőbe repítette a tehetetlen testet, amely landolás után, két pattanást követően, háton fekve nyugo-