Hősök voltak... I. [antikvár]

A tengerész, ha gőzöse viharba kerül és hullámok zúdulnak a dióhéjként táncoló hajóra, izmait megfeszítve szembeszáll az elemek tomboló dühével. S ha a hullámok átcsapnak a fedélzeten, és a tengervíz már-már a mélybe húzza a viaskodó hajót, a tengerész palackba zárja üzenetét, hogy utolsó szava eljusson a távoli, napsütötte partokra, ahová úgy vágyódott megérkezni a zavargó, sötétlő óceánról. Ebben a könyvben a történelem viharával dacoló hősök, a magyar kommunista mozgalom harcaiban formálódott hősök életük, gondolataik, tetteik örökké élő, messzehangzó szavával üzennek, s az üzenet néked szól napfényes új korszak lakója: mai ifjúság. S nem is csupán üzenet ez a könyv, nem is egyszerű krónikája a múltbatűnt időknek. Bár azóta hosszú esztendők peregtek le, e könyv lapjain ott lüktet a te életed is, mai ifjúság, mai olvasó. Mert vajon mit éreznél, ha robogó autó elől rántana el valaki, de úgy, hogy helyetted az ő vére hull, mit éreznél, ha fuldokolva segítségért kiáltanál s megmentődet sodorná el az örvény, mit éreznél, ha ők üzennének, akik érted adták életüket? Hálát? Szeretetet? Torkotszorongató megrendülést? Vajon kifejezik-e ezek a szavak az ilyen érzelmek mélységeit? E hősök, akik életművükkel szólnak hozzád - éretted, sorsodért, jövendődért váltak hősökké, mártírokká. Sohasem láthatták, csak megálmodhatták, hogy a maga gyárában dolgozik majd a munkás, hogy termelőszövetkezetek ezer holdjain hasítja majd a földet a traktor ekéje, hogy kultúrházak, tágas otthonok tárják szélesre kapuikat a tanulók előtt.