Bővebb ismertető
Tkmási Áron
Szorgalmas tojás
Kisasszony napján, verőfényes déli időben, ünnepélyes derűvel jött a templomböl a menet. Elöl az i^ú pár haladt egymás mellett, bátran és dicsekedve. Utána az örömszülők bandukoltak boldogan elereszkedve; s a násznagyok feleségeikkel, mintha fizetést is kaptak volna ezért a mutatös hivatalért. Majd néhány rokon igyekezett, nehogy az esemény udvarából kimaradjon. S hátul a gyermekek, kicsi pörből nagyot kavarva.
A lakodalmi szekerek most valahol a mesében zörögtek, s ott prüszköltek hangosan a pántlikás lovak is.
Nehéz világ van, s az új pár is példásan szegény.
Ebédet, lakodalmit, mégis teremtettek valahogy. Aranylö húslevest cifra bordás laskával, paradicsommártást a húshoz; s egy jókora malacot is piroskáposztával, hogy az irigyeknek bedugják a száját. Egy ilyen délebéd mégis valami efféle világban, amikor azt is fel merte vetni valaki a székely faluban, hogy a halat is meg lehet enni.
Megérkeztek a kicsi házhoz, a füves udvarra. A friss asszony bément a házba, de Gyula künnmaradt a férfiakkal. O volt a férj, ha nem is látszott rajta, csupán a kalapján. Meg is mondta a násznagy, miközben cigarettát sodortak, hogy a kalap megházasodott, de maga Gyula, az nem bizonyos.
Elismeréssel nézték, hogy csakugyan meldcora bokréta van a kalapban.
- Nem dughattam a számba! - mondta Gyula.
- Oda nem, de a füledre köthettél volna egy csengőt! - tréfálkozott a másik.
^