Mindenkinek kenyér és rózsa [antikvár]

Ezt a kis antológiát a Látványtár felkérésére állítottam össze, a kiállításhoz kapcsolódva, a két megadott témára. Egyetlen cél lebegett a szemem előtt: hogy minél változatosabb, minél színesebb legyen, és tükrözze az élet gazdagságát. Az egyes szövegeket úgy fogtam fel, mint egy zenemű elemeit. Folytassák, árnyalják, ellenpontozzák, és végül egy-egy kerek mondattá egészítsék ki egymást. Ebből a szempontból mindegy volt, hogy népi vagy magaskultúra, ókori vagy XX. századi irodalom, magyar vagy külföldi, neves vagy névtelen alkotó folytat párbeszédet egymással. Csak magvas, csak érdekes legyen a mondandó, csak ne csökkenjen a feszültség, az egymásutániságból adódó eleven áram. Időben négyezer évet, térben négy kontinenst fog át ez a válogatás. Műfajilag még sokszínűbb a paletta: a találós kérdéstől, közmondástól, falvédőszövegtől a viccen, újsághíren, riporton keresztül a novelláig, a szerelmes és istenes versig, a recepttől a ráolvasásig mindent megtalál benne az olvasó. A szövegek persze magukban is megállnak, de így együtt egyszer csak jelenidőben kezdenek szólni. Nemcsak arról, ami volt, hanem arról is, ami van. Hol humorral, hol drámaian, hol banálisan, hol látnoki módon. Így eshet meg, hogy a kortárs lengyel költőnek az óegyiptomi felel, Szabó Lőrincet a sumer közmondás fricskázza, Szent Dorottya fohászára Sylvia Plath gyermektelen nője a válasz. És ha netán az olvasó egynémely szívéhez közel álló vagy éppen közismert verset, prózarészletet hiányolna, annak oka a terjedelem szűkössége, no meg a szerkesztői önkény. Remélem, így is bőségesen merítettem az irodalom „kenyereskosarából", és a lírai „rózsakertet"is sikerült reprezentálnom jónéhány hervadhatatlan példánnyal.