Örök betűk VIII. [antikvár]

Részlet: A tizenhetedik század látnokának nevezte őt Renan és a hágai Pavillonsgrachton levő csendes ház fölött, ahol Spinoza az „Ethica"-t írta, mint láthatatlan felírás ma is ott lebeg a szobrának leleplezésekor elhangzott sokatjelentő mondat: „Innen látták talán legközelebbről az istenséget." Alig tíz év előtt, mikor születésének háromszázadik évfordulóját ünnepelték, újabb Spinoza-reneszánszról beszéltek a filozófiai irodalomban. Nem az első és valószínűleg nem is az utolsó Spinoza-reneszánsz. Mióta a csodálatos hágai üvegköszörűs megírta az „Ethica"-t, a „Tractatus theologico-politicus"-t és a többi kisebb művét, elpusztíthatatlanul mélyen gyökerező tanai már több ízben éltek reneszánszt és több izben viselték el a megbélyegző állítást is, hogy istengyalázó, gonosz iratok. Azóta hol az „istentelen Spinozának, hol, mint Goethe „christianissimus"-nak és „theosissimus"-nak, a legkeresztényibb és legistenesebb embernek nevezték őt. Ellenségeinek száma életében is légió. Már a tizenhetedik században katalógus jelent meg a Spinoza-ellenes írókról „Catalogus scriptorum Anti-Spinozianorum" címen. Filozófiája mérföldkő a gondolkozás útján, mely előtt senki el nem mehet anélkül, hogy mellette vagy ellene állást foglaljon.