Örökség [antikvár]

A két világháború közötti csehszlovákiai magyar irodalmat a helyi olvasóközönség nagy része alig ismeri. Azok az irodalomtörténeti jellegű és nagyobbára pedagógiai szükségleteket kielégítő vázlatok, amelyek erről a kezdeti szakaszról eddig megjelentek, meglehetősen légüres térben mozogtak, mert nem támaszkodhattak az olvasók közvetlen anyagismeretére. Fábry Zoltán régi kritikáinak a Kúria, kvarterka, kultúra című kötetben való megjelenése a szélesebb közönség körében ugyanilyen okok miatt nem kelthetett áthatóbb és teljesebb hatást: az olvasmányélmények újraéledését és értéktudatosodását. Az ötvenes évek dogmatikus irodalom- és kiadópolitikáját kisebbségi hagyományainkkal szemben az általánosnál jóval nagyobb fokú aggályoskodás és egyoldalúság jellemezte. A hagyományébresztési és -feltárási kísérletekre általában gyanakvással néztek, s a haladó hagyomány kritériumait az irodalom viszonylatában is kizárólag eszmei-politikai síkon (s itt is történelmietlen módon) határozták meg. A bizalmatlanság és egyoldalúság következtében nagyon kevés, és művészi-esztétikai szempontból egyenetlen anyag került kiadásra. A dogmatikus irodalompolitika negatív hagyományszemlélete gyerekcipőjét próbálgató kritikánkat és irodalmi publicisztikánkat is megfertőzte. Fábry Zoltán 1954-ben pellengérező módon mutatott rá az olyan írásokra, melyekben „fiatalos könnyedséggel ... sommásan intézik el az első republika irodalmát". „Pedig ezt a szakaszt nem lehet durva általánosításokkal semmivé avatni - írta Fábry. - A maga módján hőskornak indult ez is: a semmiből és minden külső segítés nélkül kellett itt valamit produkálni... Ezt ma elbagatellizálni ős csak »firkászok« ügyévé alacsonyítani, nem éppen szocialistákhoz méltó cselekedet."