Szegedi Horizont 2017 [antikvár]

Részlet: Balogh Gyula A Bukfencbirka Zsivány egy jószág a gomba - gondolta magában Miklós, miközben a biciklijét tolva a biztos lelőhely félé igyekezett. Míg az ember bármikor ehet pörköltöt, levest, rántott gombát, s keverhet tölteléket, addig a gomba ugyanilyen nyugalommal fogyasztja testének éppen ínyére való tájékait. Arról pedig már nem is beszélve, hogy az utolsó vacsorán, mikor majd mindannyiunknak földet szolgálnak fel, ő akkor is húst eszik, s koncot szopogat - elmélkedett, míg az utat törve elsöpörte a várakozó pókokat. Az erdőben a nyurga nyárfák közeit óriási hálók huzalozták. Miklós a gondolattól is elfehéredett, hogy egybe-egybe beleakadva a nyakában érezze a menekülő állat csiklandós lábait. Ha az erdőn keresztülfutó utak mentén a sok szemét, a szederindákból, papagájvirágból és más hitványságokból álló aljnövényzet az avatatlannak nem is ígért volna nagy fogást, Miklós jól tudta a mélyebben fekvő erdőfoltokat, vízgyűjtőket, hogy hol lehet eső után pár nappal megtalálni a legszebb őzlábakat. Egy sikeres gombászás pedig nagy öröm a családnak, hiszen öt-hat hatalmas rántott gombából akár egy egész vasárnapi ebéd is kitelik. Ezt a számítást persze nemcsak Miidós ismerte, s bár a többség félt a