Bővebb ismertető
A huszadik századi magyar történelemben van egy dátum, melyet minden magyarnak jól az emlékezetébe kell vésnie, hogy soha el ne felejtse, és ne felejtsék majd gyermekei és unokái se. Ez a dátum: 1920. június 4., az első világháború lezárását jelentő trianoni békediktátum aláírásának időpontja. A török seregtől elszenvedett mohácsi vereség után (1526) ez volt a magyarság legnagyobb katasztrófája. Az Osztrák-Magyar Monarchia vereséget szenvedett az első világháborúban. Az úgynevezett Párizs-környéki, a Versailles-i békediktátum, melyet a Grand Trianon (Nagy Trianon) palotában írtak alá, nem valódi békekötés volt, hanem olyan diktátum, amelyet Magyarországra kényszerítettek anélkül, hogy érdemben tárgyaltak volna a magyar delegációval. A trianoni diktátum következtében Magyarország elveszítette területének kétharmadát és közel három és félmillió magyar került idegen államok fennhatósága alá. A magyar királyság veszteségeiből az úgynevezett utódállamok gyarapodtak, a következőképpen: - Romániához csatolták Erdélyt, a Partiumot (a történelmi „Részek"-et), és a Bánság keleti részét - Horvátországot nem számítva - Magyarország 282.870 km2-nyi területéből 103.093 km2-t; - Csehszlovákiához került a Felvidék, Csallóköz és Kárpátalja, azaz 61.633 km2 ; - az akkor Szerb-Horvát-Szlovén királyság kapta a Bácskát, a Bánság nyugati részét, a Szerémséget, a Drávaközt és a Muraközt, összesen 62.092 km2-t; - Még az az Ausztria is részesült magyar területekből (3.965 km2), amely a Habsburg érdekektől vezérelve belerángatta Magyarországot a világháborúba. A magyarság mindezzel nemcsak népességet és történelmi területeket veszített, nemcsak gazdasága és közlekedése alapjainak jelentős részét (bányákat, erdőségeket, kiváló mezőgazdasági területeket és iparvárosokat), hanem sok évszázados kultúrájának, intézményeinek tekintélyes részét is. Ennél igazságtalanabb, ésszerűtlenebb és gyalázatosabb békediktátum még nem született Európában. Egy ezer éves államisággal büszkélkedő országot így még nem daraboltak szét és nem aláztak meg, mint Magyarországot az antant hatalmak a trianoni döntéssel.
1943-ban született Budapesten. 1967-ben diplomázott az Eötvös Loránd Tudományegyetem magyar–filozófia szakán. 1967 és 1974 között a Magyar Tudományos Akadémia Filozófiai Intézetének tudományos munkatársa, 1975-ben a filozófiai tudományok kandidátusa volt.
Neki köszönhető több értékes mai magyar dráma, egyebek mellett Spiró György Csirkefej című darabjának színpadra segítése, dramaturgiai gondozása.1974-től 1986-ig az egyetem esztétika tanszékének tanára, 1987-ben az Operaház vezető dramaturgja volt. 1978 és 1982 között a Nemzeti Színház, 1982-től pedig a Katona József Színház dramaturgja volt.A Muzsika című folyóirat operakritikusa, a Holmi szerkesztőbizottsági tagja volt, valamint zenei kritikákat publikált az Élet és Irodalomban. 1992-től tanított a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. 1987-ben és 1990-ben is megkapta az országos színházi találkozó legjobb dramaturgiai munkájáért a kritikusok díját, 1988-ban Erkel Ferenc-díjjal ismerték el.Életének 66. esztendejében, 2008-ban hunyt el.
A Magvető Kiadónál megjelent műve
Magánszínház (2009)
Díjai
Erkel Ferenc-díj (1988)
József Attila (Budapest, Ferencváros, 1905. április 11. – Balatonszárszó, 1937. december 3.)
Huszadik századi posztumusz Kossuth- és Baumgarten-díjas magyar költő, a magyar költészet egyik legkiemelkedőbb alakja. Az élet kegyetlen volt vele, hisz félárva gyermekkora tele volt lemondással, brutalitással felnőttként szembesült a meg nem értéssel és öngyilkossága (tragikus balesete?) körül is találhatóak ellentmondások.
József Attila 1905. április 11-én született Budapesten, a Ferencvárosban. Apja Josifu Aron (1871-1937) szappanfőző munkás, anyja Pőcze Borbála (1875-1919) mosónő. József Attila hatodik gyermekként született, ekkor azonban már csak két nénje, Jolán és Eta élt. Apja 1908-ban elhagyta családját. A kisfiút a Gyermekvédő Liga 1910-ben parasztcsaládhoz adta nevelésre Öcsödre; 1912-ben tért vissza Budapestre. A Ferencvárosban szegény proletársorban éltek. Édesanyja rákban halt meg, ezután fia egész életét végigkíséri a fájdalom. Jolán férje, Makai Ödön lett az alig 14 éves fiú gyámja. 1920-ban Makóra került gimnáziumba, nyaranta munkát vállalt. 1922-ben öngyilkosságot kísérelt meg. Megismerkedett Juhász Gyulával, az ő segítségével és előszavával jelent meg első verskötete (Szépség koldusa). 1923-ban a Nyugat is közölte verseit. 1924-ben a szegedi egyetem magyar-francia szakára iratkozott be, innen azonban Tiszta szívvel c. verséért eltanácsolták. A költő ősszel a bécsi egyetemen hallgatott előadásokat; megismerkedett Németh Andorral, Kassák Lajossal, Hatvany Lajossal, Lukács Györggyel. 1926-27-ben Párizsban a Sorbonne előadásait hallgatta; tagja lett az anarchista-kommunista szövetségnek. 1927-ben hazatért Budapestre. 1928-ban kötött barátságot Illyés Gyulával. Rövid ideig a pesti egyetemre is járt. Kosztolányi Dezső segítő barátságát is élvezhette. 1928-tól szerelem fűzte a jómódú polgárcsaládból való Vágó Mártához, ám a lány hosszú angliai tanulmányútja eltávolította őket egymástól. 1930-ban belépett a Kommunisták Magyarországi Pártjába. Élettársával, Szántó Judittal nagy szegénységben éltek Judit kétkezi munkával keresett jövedelméből. 1932-ben Illyés Gyulával és Szimonidész Lajossal röpiratot írt a halálbüntetés ellen, szerkesztette a féllegális Valóság c. folyóiratot. Hatvany Lajos, később Hatvany Bertalan támogatta. 1931-ben a moszkvai Sarló és Kalapács szociálfasisztának bélyegezte; 1934-ben a moszkvai írókongresszusra nem hívták meg, "kihagyták" a kommunista mozgalomból, szociáldemokrata és liberális körökkel talált kapcsolatot, és antifasiszta egységfronttörekvéseket képviselt. 1935-ben pszichoanalitikus kezelője, Gyömrői Edit iránt támadt benne tragikus szerelem. 1936-ban végleg különvált Szántó Judittól, felújult kapcsolata Vágó Mártával.A Szép Szó egyik szerkesztője lett. A Baumgarten-alapítványból segélyt, majd jutalmat kapott (1935, 1936). Nagyon fáj (1936) c. kötete sem hozta meg a várt elismerést. 1937 tavaszán szerelmes lett Kozmutza Flórába. Még az év nyarán a Siesta szanatóriumba került; nov. 4-én nénjei vették magukhoz szárszói panziójukba. Dec. 3-án a szárszói állomáson tehervonat kerekei alá vetette magát. 1938-ban posztumusz Baumgarten-díjat kapott. Méltó elismerése is ekkor kezdődött. 1948-ban életművét Kossuth-díjjal tüntették ki.
Márai Sándor, eredeti nevén márai Grosschmid Sándor Károly Henrik (Kassa, 1900. április 11. – San Diego, 1989. február 21.) magyar író, költő, újságíró.
Márai életútja az egyik legkülönösebb a 20. századi magyar írók között. Már az 1930-as években korának egyik legismertebb és legelismertebb írói közé tartozott. Amikor azonban 1948-ban elhagyta hazáját, tudatosan és következetesen kiiktatták műveit a hazai irodalmi életből, és haláláig a nevét is alig ejtették ki. Ez nemcsak emigráns létének és bolsevizmus-ellenességének tudható be, hanem annak is, hogy ő volt a magyar polgárság irodalmi képviselője, s erről az osztályról sokáig semmi jót sem lehetett állítani. Márai azonban a klasszikus polgári eszményeknél értékesebbet nem talált, így kötelességének tartotta, hogy ezeknek adjon hangot műveiben.
Az 1980-as években már lehetővé válhatott volna munkáinak hazai kiadása, de ő megfogadta, hogy amíg Magyarországon megszálló csapatok tartózkodnak, s nem lesz demokratikus választás, addig semminek a kiadásához és előadásához nem járul hozzá. Életműsorozatának újra kiadása halála után, 1990-ben indult el. Ugyanebben az évben posztumusz Kossuth-díjjal jutalmazták.
Márai Sándor Kassán született egy régi szász eredetű családban. Apai ágon a nemesi Ország család rokona. Édesapja Grosschmid Géza, királyi közjegyző, édesanyja Ratkovszky Margit. Márai Sándornak három testvére volt, Kató, Géza és Gábor. Géza Radványi néven vált világhírű rendezővé.
A szülők az elit polgári értékrend szellemében kívánták nevelni gyerekeiket, így Márai Sándor 9 éves koráig házitanítóhoz járt, majd a Jászóvári Premontrei Kanonok Kassai Főgimnáziumába. 1914-ben átkerült Budapestre, a II. kerületi Érseki Katolikus Főgimnáziumba, végül Kassán az Eperjesi Katholikus Főgimnáziumban érettségizett 1917-ben.
1918-ban Budapestre költözött és megkezdte jogi tanulmányait, majd átjelentkezett a bölcsészkarra. A Tanácsköztársaság idején újságíróként tevékenykedett, melynek bukása után először Lipcsébe, Frankfurtba, majd Berlinbe ment tanulmányait folytatni.
Több lap állandó munkatársa lett, a tanulmányait pedig feladta. 1923. Április 17.-én vette feleségül a zsidó származású Matzner Lolát. Még ebben az évben Párizsba utaztak, és 6 évig ott is éltek. 1928-ban költöztek vissza Budapestre.
1930-1942 közötti korszak volt Márai Sándor legtermékenyebb írói időszaka. 1948-ban a Márai család elhagyta Magyarországot és Olaszországban telepedtek le, ahol Márai Sándor tovább folytatta az írást.
1952-ben Márai Sándor és felesége Amerikában telepedett le, ahol öt év kint tartózkodás után megkapta az amerikai állampolgárságot.
1985-ben meghalt Kató húga és Gábor öccse, 1986 januárjában pedig felesége. Végül 1989-ben San Diegóban egy pisztollyal véget vetett az életének.