Téma lezárva [antikvár]

Nem csoportosulásokat szeretnénk bemutatni ebben a kötetben, de még csak áramlatokat sem. Az volt a célunk, hogy merőben különböző szerzők műveit gyűjtsük egybe, olyanokét, akik egyébként sohasem futhatnának össze egy partin. Mert mi lehet közös a vlagyimiri ötvenhét éves Anatolij Gavrilov és a szverdlovszki huszonéves Irina Gyenyezskina, vagy a hasonló korú szentpétervári Ilja Sztogoff és a harkovi Mihail Jelizarov műveiben? Egyes-egyedül a hasonló földrajzi térség, az egykori Szovjetunió területe, ahol születtek, és természetesen az a tény, hogy oroszul írnak, még akkor is, ha ma már Ukrajnában vagy Berlinben élnek. És persze az is közös bennük, hogy csak a szovjetrendszer bukását követő években kezdtek el publikálni. Az új szerzők nem fárasztják már magukat a "szocialista realizmussal", nem sértenek tabukat, nem kívánják sokkolni a közönséget, nem abszolutizálják a formát, és nem követnek semmiféle módszert, ideológiát vagy esztétikai kiáltványban megfogalmazott elveket. Ilyen formán akár valódi "posztmodernek" is lehetnek, ha a posztmodernt mint esztétikai demokráciát, egy stílus diktatúrájának végét értelmezzük. Ezek a szerzők (és mások is persze) a lélek tengerén hánykolódnak. Olyan témákról írnak - szerelem, magány, öregedés -, amelyek nem orosz eredetűek. Ám amiről itt szó esik, és ahogyan beszélnek róla, az közvetlenül érint bennünket. Mindannyiunkat.