Új galaxis 6. [antikvár]

Nyughatatlan vándor a világon minden teremtmény. Mozog és változik, átalakul és áthelyeződik, megérkezik és odébbáll. Mintha valami közös lényege volna minden paránynak és óriásnak, porszemnek és galaxisnak, közelinek és távolinak, élőnek és élettelennek, virágnak és embernek. Ugyanaz hatja és járja át a csillagmilliárdokat, mint a szemmel nem is látható, műszereinkkel sem befogható legapróbb anyagi részecskéket. Az ember vágyódik messzi tájakat látni, elérni éneklő tengereket és hívogató hegyeket. Vándor szívünk áhítozik a kék bolygón túlra, keressük és kutatjuk másutt is az élet nyomait, évezredek óta fürkésszük a világmindenség titkait. Egyszerre hív és taszít az ismeretlen, mardos a kíváncsiság, ám lelkünkbe félelem is cseppen, ha idegen civilizációkról fantáziálunk. Ma még nem tudjuk, a mindenségbe vetett sóhajtásunk visszhangra talál-e valaha. Nem sejtjük, rólunk vajon álmodnak-e mások. Csak reméljük, hogy egyszer közelebb kerülünk a világ lényegéhez. Oda, ahol minden vándor végre megpihenhet .