Utak [antikvár]

Kőbányai barangolás az „Utak" című antológia bevezetőjeként Amikor Kertainé Németh Mária, a Kőbányai írók, Költők Egyesületének lelkes, odaadó, szorgos Mindenesének kérésére elvállaltam immáron az ötödik kötet bevezetőjét, az O végtelen ügyszeretete, optimizmusa és gyönyörű anyasirató írása késztetett kérésének teljesítésére. Immáron hetedik éve gondozom a Kőbányai Helytörténeti Gyűjteményt és alkalmam adódik a „genius loci" motívumainak különböző formában való megmutatkozásaira, erősödésére, megbecsülésére. Maga az antológia öt kötetének megvalósulása a legkézenfekvőbb bizonysága ennek. Sütő András gondolatai jutottak eszembe, amikor azt írja: „Egynémely irodalmár példálózásaiból arra lehetne következtetni, hogy az itt és mást igénye minden közösségi kötöttségnek elvetését, csontig hatoló sorskérdéseink másra biztatását jelentené. Mert ugyan bizony, mi az, hogy közösségi ihletésű irodalom? Én úgy gondolom: az emberi eszmélet mélyebb rétegeiben való keresés, ahol az emberi lét egyetemesebb összefüggései derengenek föl a tehetség „belső napjának" fényében. Egyetemesebb, mondom, de ha arra gondolok: legjobbjaink tollát mi vezérli, a legvilágpolgáribb indulattal sem tudnám kiszakítani őket a genius loci karjából. Döntésének szigorából sem: itt élned kell! Sorsod szemét bekötheted, kiégetheted; vakon is megtalál. Elfordulhatsz tőle, mondván: sem itt, sem most. Almodban is az ő viharai szólaltatják meg idegrendszeredet. Elfüggönyözheted az ablakot előtte, ajtódat beszegezheted: a kulcslyukon fog besurranni, szavadat és agysejtjeidet kérve.