Útközben [antikvár]

Olvasom verseitek, prózáitok, pécsi fiatalok. Voltam én is pécsi fiatal költő; hálásan gondolok Várkonyi Nándorra, Lovász Pálra, Kocsis Lászlóra, Fülep Lajosra, Martyn Ferencre és annyi másra - annyi másra, milyen véghetetlenül sorolhatnám! - akik értéssel és szeretettel munkálkodtak a látókörünk bővülésén, a tehetségünk csiszolódásán. Kik is voltunk akkori pécsi fiatalok? Tatay Sándor, Csorba Győző, Barátos Endre, Takáts Gyula, Harczos Ottó, Kopányi György Ez a névsor is meddig volna folytatható? Lassan és nehezen bontakoztak ki lehetőségeink. Más-e a maiak helyzete? Érdeklődésük, képességük más irányú-e? Mi aligha tudtuk - de valahogy az ösztöneinkben mégis éreztük - hogy első sorban nem a külső lehetőségek, az érvényesülés bővülése fontos, hanem önmagunkban, belül kell kialakulnia olyasvalaminek, ami az olvasók, a társadalom számára érdekes, izgalmas, értékes. Csak ha ez már megvan, akkor érdemes megjelenésre, sikerre törekednünk; sőt akkor a külső lehetőség, ha nem is félútig, de legalább negyedikig, várakozón eléje-lépdel mindannak, amit neki adni tudunk. Ezt a mai fiatalok bizoimyal jobban ismerik, mint amennyire mi ismertük; Bebesi Károly, Galambosi László, Harmath Ildikó, Makay Ida és mind a többinek írásai tanúsítják, hogy