Üzen a homok [antikvár]

VADVIRÁGOK, NAPRÓZSÁK ES PAPIRROZSAK Az erdön-mezön számtalan színben pompázó apró vadvirágok az egyszerűség és természetesség jelképei. Nem véletlenül róluk kapta címét a többnyire népi származású, műkedvelő költök és írók baráti körének elsö megyei lapja, az 1991-ben alapított Vadvirág. A napraforgó, vidékünk népnyelvén a naprózsa már határozottan és büszkén emelkedik ki forró színével a mezei tájból A Naprózsa című, ugyancsak népi töltésű irodalmi folyóirat is a népi írók és költők, az őstehetségek és az autodidakta tollforgatók felfedezését és bemutatását vállalta fol annak idején. És vannak művirágok is, préselt műanyagból vagy papírból hajtogatva - néha csak az éles szem képes megkülönböztetni őket az eredetitől. Noha mesterséges színezéknek köszönhetően érik el a kellő hatást, de mégis színpompásak, s dacolnak az idővel Ilyenek vagyunk mi is: vadvirágok, naprózsák és papírrózsák A népi közösségeken belül mindig is voltak kiemelkedő képességű nótafák, balladamondók, mesekirályok. E hagyományos közösségek felbomlásával azonban megszűntek a népi kultúra több évszázados-évezredes keretei. Viszont az emberek önkifejezési vágya, kulturális, esztétikai szükséglete nem tűnt el a múló idővel. Az egyén kiválik a közösségből, az ember „individualizálódik" - s az alkotó folyamat „magányossá" válik. Ezek az alkotások sok esetben mindörökké az ismeretlenség homályában maradnak - nem csiszolódnak tovább évtizedeken vagy évszázadokon át a közösségi hagyományozódás csatornáin, mint a népköltészet alkotásai. De akadnak olyan alkotók is, akikben mindennél erősebb az önkifejezési vágy, szeretnék megmutatni önmagukat másoknak. így alakulnak meg a műkedvelő irodalmi körök, ahol a közös élmények és érdeklődés révén az emberek egymásra találhatnak. Változásokkal teli világunkban főleg az idős nemzedék tagjai érzik egyre inkább azt, hogy örökre eltűnik az a „régi világ", azok a „régi szép" dolgok, melyek „az ő idejükben", életükben fontosak és jók voltak. Az az ember, akinek gyermek- és felnőttkorát a közismert és szeretett, csodás és hétköznapi történetekkel, szép-szomorú és vidám dalokkal való együttélés jellemezte, szinte belső kényszert