XX. [antikvár]

Egy pedagógus számára nagy öröm, hogy lehetősége van végigkísérni növendéke fejlődését. Különösen igaz ez akkor, ha olyan tanulóról van szó, aki szinte napról napra különlegességével kápráztatja el nevelőit, társait. Sárközi Andrea ilyen növendék volt.Ismeretségünk már túllépett egy évtizedet is. 12 éves volt, amikor negyedikes, B" tagozatos zongoristaként a Csepeli Zeneiskolában szolfézs osztályomba került, majd 15 évesen a Váci Zeneművészeti Szakközépiskolában kezdte el tanulmányait, első középiskolai évfolyamomban. Először 17 évesen olvasta fel nekem és barátainak verseit, majd a következő karácsonykor mutatta be a Karácsonyi trilógiának első darabját osztályának, majd iskolájának.Meglepett a belőle áradó őszinteség, vitalitás, a korát meghazudtoló hihetetlen emberség, empátia, az örök optimizmus. Hamar kiderült, hogy mindezen tulajdonságok egy olyan ember ismérvei, aki nem elégszik meg a mindennapok felszínes megfigyelésével, de maga szüntelenül örökérvényű igazságok után kutat.A kutatások eredményeként születtek meg azok a versek, melyek gyűjteményét most kezében tartja az olvasó, s melyeket hiszem, számtalan követ majd.