Apukák könyve [antikvár]

Bevezetés Bárki mondta, hogy félőrültek voltunk, amikor apák lettünk, csak félig volt igaza. Teljesen megőrültünk. Amikor fiatal az ember, a barátaival tölti az idejét, a kedvenc szórakozóhelyein bulizik, sportol vagy csak a tévében nézi; akárhogy is, hétvégén lazít. Egy lázas szombat éjszaka után délben mászhat ki az ágyból. A sportrovatnál kezdve olvashatja a vasárnapi újságot, a divatoldalakkal pedig a szalonnás szendvicsből csöpögő ketchupot itatja fel. Végül is azt a pólót sem kell kimosni még -csak nyolcszor vagy kilencszer volt rajta. Hét közben az ember felkel, pánikszerűen rohanva borotválkozik és alsónadrágban eszi meg a pirítóst, mielőtt munkába sietne. Akkor megy haza, amikor kedve tartja, megállhat néhány sörre, és útközben beugorhat valami ennivalóért is. A mosogatást későbbre hagyhatja - majd valamikor a héten. Persze valamennyire megváltozik mindez, amikor megnősül vagy összeköltözik a társával. Gyökeresen akkor változik, ha a gyerekek is megérkeznek. Nincs több hétvégi heverészés. A kisbabákat meg kell etetni, el kell látni, a nagyobbakat pedig szülinapok végtelen sorára kell vinni, vagy barátokkal együtt családi kirándulásra. A vasárnapi újsághoz jó, ha szerdán leülhetünk. Ahhoz, hogy az egész család időben elindulhasson, a reggeli készülődést óraműpontossággal kell végrehajtani, úgyhogy nem tarthatjuk fel a többieket azzal, hogy mindent az utolsó percre hagyunk. A nap végén pedig pontosan (és józanul!) kell hazamennünk, különben nem tudjuk kivenni a részünket a mókából. Mikor egy kisgyerek a nyakunkba akaszkodik, amint beléptünk az ajtón, úgy érezzük, mi vagyunk a legfontosabbak és legkülönlegesebbek az egész világon. És gyermekünk számára azok is vagyunk.