Diogenész szemével [antikvár]

ELŐSZÓ Azt tartják, aki kalálkírét megéri, sokáig ék Nos a maximának szép kilátásai nyílnak a jövőre. Nemrégiken már temette a kritika, és most szemünk előtt új életre kel. A külcsín trükkjeitől elkűvölt ítészek megírták róla, kogy korunk szerzője „nem tudja íel-Tíssíteni a szentenciák k asszikus mu faját, so R IS- merőset is újra mond, csupán egy kissé másként". Hogy napjaink aforizma-iroda gye manaJ2 nmcseneis emre me ami yen, eddig nem 1-y a- tó nyitásai va tott, esetleg nem is sejtett iránykan. Hogy „forszírozott", s kogy izgalmasakk, jellegzetesekk kifejezési zellene kitalálni, különken az emkerismeret, mintát az é omöírá at eszleöze t, s amit okka ha- etböicsesség és a társada visszacsúszik oda, „anol már vo gyott maga mögött". Nékány ezer évet megélt már ez a műfaj, lényegéken látványos változások nélkül. Egyet rodalmi produktumra sem érvényes eme a andóság. Úgy tetszik, a tömörítés, a sűrítés, a paradoxon, — a csőre töltött szellem — követelménye nem is igen tűri a formai kísérletezéseket, ka en mas aki ál- anüo- zásokat. Rövidlátó recenziók talán épp ezért utasí-