Epikuros kertje [antikvár]

Részlet: Nehezünkre esik elképzelni annak az egykori embernek a szellemi világát, aki szilárdan hitte, hogy a föld a világ középpontja, és hogy az összes égitestek körülötte forognak. Érezte lábai alatt vergődni az elkárhozottakat a lángok között, és talán látta is saját szemeivel, és orrlyukain szívta be a pokol kéngőzös páráját, amint az valami szikla hasadékán át előtört. Fölemelve fejét elmerült a tizenkét szféra szemlélésébe; látta az elemek szféráját, mely magába foglalja a levegőt és a tüzet, látta a Hold, a Mercur és a Vénus szféráját, melyet Dante az 1300. év nagypéntekén meglátogatott, azután meg a Nap-, Mars-, Jupiter- és Saturnusét, majd pedig a megdönthetetlen égboltozatot, melyre, mint megannyi lámpás, a csillagok voltak felaggatva. Gondolataiban folytatva szemlélődéseit, megpillantotta ott túlnan, lelki szemeivel a kilencedik eget, melyben a szentek üdvözülnek, a primum mobilé-t és végül az: Empyreumot, a boldogultak székhelyét, mely felé (szilárdan hitte) halála után két fehérruhás angyal mint kis gyermeket fogja vinni lelkét, melyet megtisztított a keresztvíz, és illatossá tett az utolsó szentségek olaja.