Fésületlen gondolatok [antikvár]

Istentagadó kérdés: lehet-e, szabad-e az aforizmát a nála sokkal emelkedettebb és főleg a többszörösen nagyobb terjedelmet követelő műfajokkal egyenértékűnek tekinteni? És lehet-e, szabad-e egy par excellence aforizmaírót valamely nemzeti literatúra nagyjai közé sorolni? Mert ha igen, Stanislaw Jerzy Lecnek a lengyel irodalom klasszikusai között a helye. Lec ugyanis ilyen par excellence aforizmaíró. Igaz, írt mást is - főleg verset, szatirikus verset -, de minden egyéb kísérletét elhomályosítót, azaz tökéleteset, vagyis: érvényeset az aforizmáival alkotott. Ennek a jobb sorsra, nagyobb megbecsülésre érdemes apróműfajnak a nagymestere, a pillanatnyi ötletek és villanások klasszikusa ő. Aforizmái - de hadd pontosítsuk: szusszanásnyi esszéi, egymásodperces novellái, lélegzetvételnyi regényei - akár a villámfény: rávillannak a világra, tehát leleplezik, illetve leleplezhetővé teszik a világban történő dolgokat. Szinte nincs az életnek olyan területe, amely „fésületlen gondolataiban" ne bukkanna fel. S jóllehet, hajlamosak vagyunk az aforizmát a töredékesség műfajának minősíteni, Lec remekléseiben egységes világkép bontakozik ki a szemünk láttára. Sajátos szemléletének alakulásában kimutathatóan legszemélyesebb, illetve legszemélyesebben megélt történelmi és társadalmi élményei játszották a legnagyobb szerepet, s számos aforizmájának genezisét vezethetnénk vissza életrajzának konkrét tényeihez, adataihoz.