Gondolatok a szerelemről [antikvár]

Veszedelmes könyvet tart kezében az olvasó. Akár komolyan veszi, amit olvas, akár pusztán szórakoztató időtöltésként fogja fel - így is, úgy is téved. Ha ugyanis hivatásszerűen okos emberektől akarja megtanulni, amit neméről és a másik nemről, szerelemről, házasságról, féltékenységről tudnia kell, úgy jár, mint - mint aki könyvből tanul csókolózni (hogy e kis kötet tárgyánál maradjunk). Pedig "Száraz minden elmélet, barátom, de zöld az élet aranyfája" - mondotta Goethe, akit könyvünk többször idéz, s aki bizonyosan tudott egyet-mást a dologról. Tegyünk hát úgy, mintha titkot árulnánk el. S ki ne szeretné a titkokat, kivált ilyen csiklandós témáról? A kötet számos szerzője alighanem az életből leste el bölcsességeit. (Azokról, akik maguk is más könyvekből okultak, most nem szólunk, úgyis hamar leleplezik magukat!) Ennek ellentmondani látszik, bár valójában alátámasztja, hogy az elkövetkező oldalakon az egymást cáfoló gondolatokat csak az ismétlések száma múlja felül. Mire emlékeztet ez az örökké azonos és mindig más, ez a sohasem az és sohasem más, mint éppen az életre magára, mint a szerelemre, mint a nőkre és a férfiakra?