Kner Izidor aforizmái [antikvár]

Részlet: Ébren lévők szövögetik az álmodozók álmait. Az universumban az elefánt és a bolha csak annyiban nem egyforma, hogy elmúlásakor az elefántnak — egy pár napra — nagyobb a szaga. A szót egyszer is alig rágja meg az ember. De ha valamit a begyébe vett, azon elrágódik esztendőkig. A tudósok, nagyeszűek között a zsenit soha meg nem leled, hanem a kissé ker-gültek között keresd. Asszonyban, időjárásban — bármilyen mindig jobb volna másmilyen. Tele hordónak nincsen hangja. Ezt a tartalmatlanra hagyja. 7 Soha el nem múló emléket senki sem állíthat magának. Legfölebb olyat, amelyen a hálás utókor egy darabig elrágódhat. Amely asszony verve jó, annak a férje van megverve. Csak az az írás dobogtat meg minden érző szívet, amelyet egy érző szívhez intéztek. Ha vezekelni mégy a pusztába, ne vállalkozz kecskepásztorságra. Némely nőnek ha csak félszeme volna, akkor is jobbra-balra kacsintgatna. Kést érez a torkán a pór, ha czirógatja az úr. A legtöbb ember a végtelenséget csak úgy tudja elképzelni, hogy a végét mégis csak hozzáképzeli. Ha hit nem volna, a reménység kevesebbet csalhatna. Nemzetet és fejedelmet ha egymáshoz közelebb hozzák, a szíjjat hozzá mindig a nemzet hátából hasítják. Ki nem tud glédába állni: szamár. Ki nem akar: zseni. 8