Mesék, aforizmák [antikvár]

DOROSMAI JÁNOS Nem kell bemutatni. Ismerik nevét Soprontól Marosvásárhelyig mindenütt, ahol beszélik a magyar nyelvet és szeretik a magyar írást. Hiszen könyvei több ezer példányban forognak közkézen. Különösen ismerik mint meseírót, mint Fáy András méltó utódját.. Mégis bemutatom az olvasóknak, de csakis azért, hogy még jobban megismerjék. Hogy megtudjanak róla olyan dolgokat is, amiket tőle magától sohasem fognak meghallani. Hogy amikor olvassák meséit és aforizmáit, hadd jelenjék meg előttük egy meleg tekintetű arc : az ő arca. S míg a meséken elgondolkoznak, hadd lássák meg őt, amint az élet fonákságai és az emberek gyarlóságai fölött a bölcs ember elnézésével mosolyog. . . . Adásztevelen született 1886 április 26.-án kevés eltéréssel éppen száz évvel utóbb, mint nagy meseíró elődje, Fáy András. Szülei még egészen kicsiny korában elköltöznek a kedves dunántúli faluból Budapestre, hogy rövid ottani lakozás után ismét tovább menjenek Máslakra, Bánátnak ebbe a német lakosságú községébe. Itt kezd iskolába járni. Mielőtt azonban átlépné az iskola küszöbét, a gondos édesanya már egészen megtanítja az írás-olvasás mesterségére. Mivel egyetlen gyermeke a családnak, az anya lesz az apró emberkének legjobb barátja. Mindig ott forgolódik körülötte. De még ha nem akarna is ott forgolódni, az édesanya az aggódó szeretet leleményességével gondoskodik arról, hogy szüntelenül ott forgolódjék. Nincs az a leány-munka, vagy leány-játék, amit a kis fiú el ne sajátítana. Megtanul kötni, varrni, horgolni. Mint maga szokta mondani, mivel szüleinek nem volt leánya, ő volt a leány is. A szülők egyszerű kézművesek. Az élet gondja gyakran kényszeríti őket lakóhelyük változtatására.