Diákhumor [antikvár]

Előszó A tanítvány nem edény, amit meg kell tölteni, hanem fáklya, amit fel kell lobbantani\ Alexits György Ha számba akarjuk venni az emberek iskoláról, tanulásról alkotott véleményét, nehéz feladatot vállalunk magunkra. Egy valami biztosnak látszik: az iskolával igen sok fiatalnak volt baja a múltban és a jelenben egyaránt. Elsősorban azoknak, akik nem tudtak beletörődni abba, hogy az iskolában be kell tartani bizonyos játékszabályokat. Ebből a szempontból mindegy, hogy valaki zsenipalánta vagy átlagos, esetleg még annál is gyengébb képességű tanuló. „A gyermekkor nagyon stilyos életkor, akkor születik a lélek, akkor formálódik a jellem. És mégis gyönyörű kor" - írja Szabó Magda írónő, aki maga is hosszú ideig tanított hol egészen kicsi gyerekeket, hol gimnáziumi tanulókat. A gyerek valóban csodálatos és egyedülálló teremtmény, nincs két egyforma belőle, és mindegyik magában hordja számtalan lehetőség valóra válását. Hogy végül is mi lesz, hová ér el, az sok-sok tényező függvénye, a körülmények törvényszerű vagy véletlen összejátszásának eredménye. Mindez nagymértékben növeli azok - elsősorban a szülők és a nevelők, de nem kevésbé a társadalom - felelősségét, akik valamilyen formában kapcsolatba kerülnek ezzel a folyamattal. A legfontosabb dolog: biztosítani, hogy gyerek maradhasson a gyerekl Fekete István, nagyon sok ifjúsági regény írója - aki nem tartozott éppen a legjobb tanulók közé - írja a következőket: „ hálás vagyok érte, hogy hagytak gyermeknek lenni." Móricz Zsigmond vallomása szintén e korszak jelentőségére utal: „Tízéves koromig több történt velem, mint azóta ötven év alatt." És bár Nyilas Misi kimondja a Légy jó mindhalá-/íg-ban, hogy nem akar debreceni diák lenni, Móricz mégis meleg, barátságos szavakkal emlékezik Debrecenre: „Nincs itt semmim, senkim, és mégis az enyém az egész város. Kisdiák voltam itt, itt eszméltem az élet legnagyobb csodáira, és ezt sohasem felejtem el." (3 évig volt a Kollégium tanulója.) Milyen szépen fogalmaz Kosztolányi Dezső, a nagy nyelvmüvész: „Ilyen az ember. Egyedüli példány. Nem élt belőle több és most sem él a nagy időn se lesz hozzá hasonló "