A borostyánkőbe zárt szöcske [antikvár]

Részlet: "Egy kis manó vándorútja - Póka manó furcsa fickó! - Hát már megint mit csinált? - kérdezte a havas fenyő az odvában lakó mókuspárt. - Megtalálta tegnap reggel a vadász látcsövéből kiesett nagyító üveget! És most mindent azon nézeget! Póka manó ezalatt kint ült az erdei tisztáson, egy kis vakondtúráson, s két kezével szorongatta zsákmányát. Ekkor gondolt egyet az ég, s leküldött egy hópelyhet a földre Póka manó apró tenyerébe. - Huh, de hideg ez a kicsiny hópehely! Vajon a nagyítóüvegemen keresztül milyen lehet? - fordult meg a gondolat az erdei manó fejében, azzal nagy nehezen a szeme elé emelve az üveget hópelyhére pillantott. - Uram fia! Ilyen csoda! De gyönyörű! - kiáltozta s igaza volt, mert az szebb volt még a csillagoknál is a nagyító üveggel nézve. Hanem míg Póka így gyönyörködött, azalatt a kis hópehely meleg kezén elolvadt, s egyszerre csak feljajdult a kis manó: - Nincs már sehol hócsillagom!! Jaj hová lett? Hol keressem? - Nézett jobbra-balra. Kereste a földön is, de hiába! Felnézett hát utoljára az ég felé, s íme éppen havazni kezdett, a hópelyhek milliószámra hullottak a földre. - Egyik sem az! Mindegyik más! Ám de addig nem nyugszom, míg az eltűnt hópelyhemnek párját meg nem találom! - fogadkozott Póka manó s egyre leste-várta, mikor hull le hópelyhének mása. így múltak a napok, hetek és hónapok, már az egész erdő a hóbortos kis manón mulatott. Aztán tavasz lett. Eltűnt a hó, Póka már hiába nézte az eget, vége volt a hóesésnek, a nap forró sugaraival a szemébe nevetett: - Ami nincs, azt ne keresd!" 7