A bujdosó [antikvár]

Részlet: - Indulni kellene, kisasszonykám! - Mindjárt, János, csak egy minutáig várjon még kigyelmed! János békétlenkedve sodort bozontos bajuszán s fejcsóválva nézett a kisasszonyka felé, ha ugyan csakugyan kisasszony az a magyar-nadrágos, zsinóros-mentés fiatal teremtés, aki annak az árnyas fának a vastag törzséhez támaszkodva elmélázva néz le a napsütötte, mosolygós völgyre, de még inkább Eger soktornyú városára. De most leemeli tollas kalpagját s alóla vastagfonatu arany haj tűnik elő. Bizony lány ez, még pedig a javából! S hogy pediglen apród-ruha van rajta, ki ütköznék meg azon, az Urnak 1552. esztendejében, a töröktől, némettől meg nyomorított, háromba szakadt, szomorú Magyarországon! Nem jó most utazni még a férfinek sem, nem hogy ilyen gyönge fehérszemélynek, amikor sápadt tetemek hevernek a zötyögős, rossz utak szélén, amikor török paripák patái csépelik szét a le sem aratott búzát s felégetett falvak, üszkösen meredező tornyok jobb időkre emlékeztetően busulnak a török diadal, de magyar romlás fölött....