A citromgárda [antikvár]

Részlet a könyvből: AKI AZ ÖRDÖGGEL PRÓBÁLT UJJAT HÚZNI A láthatár peremén, valahol a lóversenytér körül, vékony füstcsík nyújtózott az égnek, akár egy szél-szalajtotta gyászfátyol. A gyakorlatlan szem kósza felhőnek nézné, de a pályaudvar előtt sütkérező hordárok már ismerték a pesti gyors fekete lehelletét. Alföldi kényelemmel nyújtóztak és ki-be hajtogatták a karjukat, akár a birkózók mérkőzés előtt, hogy meggyőződjenek róla, rendben vannak-e az izmaik? Aztán a pipa is lekerült a szájukból, kiverték a tüzét, amely úgy parázslott, akár az a másik: az életük szikrája a bordák alatti szívkohóban ... A vámtisztek és a határőrség detektívjei is előjöttek várószobáikból poggyász és útlevél vizsgálatra. Az utasok, akik a gyorssal készültek tovább menni Újvidék és Belgrád felé, kézbe kapták cókmókjukat és kitódultak a perronra. A jelzőharang élesen sikongott: öt perc múlva befut a vonat a szabadkai állomásra. A várakozás izgalma átragadt mindenkire. Bár menetrendszerűen ismétlődik, mégis van ebben valami feszült, lázas csoda: ki jön, mit hoz, mit látott? örök kandiság ez titkok, meglepetések, élmények után. így várjuk a színházban, hogy széthúzzák a függönyt, így lessük a postást, mikor befordul a sarkon...