A cserkész [antikvár]

Részlet: TALÁLKOZÁS AZ ŐSERDŐBEN. A 18. század végén, Északamerika nyugati részében, a Kanada és New-York közt elterülő Ontario-tó vidékén vagyunk. A hatalmas víztömeget még nem szelték keresztül-kasul a fürge hajók, hegy-völgyes környéke csupa vadon, csupa rengeteg volt. A tó környékének hatalmas őserdői egyikében, egy kis társaság igyekezett a dombos oldalon fölfelé, és ugyancsak fogytán volt a lélekzetük, mire a kusza gyökereken, a vihartól kidöntött hatalmas fatörzseken keresztül mászva, kapaszkodva, bukdácsolva felértek a dombtetőre, ahonnan a fák sudarának egy részén keresztül, szabad kilátás nyílt előttük, vándorútjuk célja felé. A remek táj erdőt, mezőt, tavat, völgyet, pompázó növényzetet tárt a vándorok csodálkozó szeme elé. A táj lenyűgözően festői szépsége lelkes ámulatot, a végtelen természetet szinte megkövült nyugalomba ringató ünnepélyes csend pedig meghatott áhitatérzést keltett a lelkekben. Dunham Ágnes, egy kedves fiatal lányka, szinte megittasult a gyönyörű látványtól. Szeme nem tudott betelni ennyi szépséggel, és szíve valami végtelen hálát érzett sorsa iránt, hogy egyszerre ennyi gazdagságot tárt fel előtte. - Bácsi - szólt a mellette álló úrhoz - nézd csak, milyen isteni szép! Mondd, nem egészen olyan, mint az óceán, a te kedves óceánod? A bácsi, Master Charles Cap, valamikor tengerész volt és modorában még mindig megtartotta a hajósnép sajátságos mozdulatait, beszédmodorát, meg azt az egyoldalúságot, amely mindent csak a hajó és a tenger nézőpontjából ítéltet meg vele. - Ne haragudj, Mágneska, de csak egy kis csitri mint te vagy. képes hasonlóságot találni a fenséges Atlanti-óceán meg egy maroknyi falevél közt.