A csodálatos madár [antikvár]

Részlet a könyvből: Már esteledett, amikor három gyerek horgászni indult a folyó partra. Egymás mögött lépkedtek az ösvényen, Vászja ment legelői édesapja köpenyében, amely a bokájáig ért. Utána Díma, nyaralóvendégük kisfia, mögöttük pedig Nyúta lépdelt, Vászja húgocskája. Nemrégen nyugodott csak le a nap, de már teljes sötétség szállt a vidékre. Zöldes színek derengtek át a felhős égen és a felkelő hold még alig fehérlett elő. Jobbról széles területen rozskalászok susogtak a szélben, balról a meredek part alatt a folyó fénylett szelíden. - A fele úton már túl vagyunk - mondta Vászja és hátra sem nézett. - Még alig 300 métert megyünk és ott olyan partmosást találunk... - De olyan partmosást, - tette hozzá Nyúta is - olyant, hogy ott én már a puszta kezemmel is tudnék halat fogni! Díma vitte a horgász-botot, de már álmos és nyűgös volt. - Ostobaság! - mondta. - Mi az ostobaság! - kérdezte Vászja. - Ostobaság volt ilyen korán kijönni, hiszen még éjfélig aludhattunk volna.