A csökönyös kiscica [antikvár]

A CSÖKÖNYÖS KISCICA Volt egyszer egy kislány, és annak egy szürke kiscicája. Olyan csökönyös volt az a kiscica, hogy mindent a maga feje után akart csinálni. Egyszer, amikor sétára indult, a kislány figyelmeztette: — Ne menj messzire, mert eltévedsz. Nem hallgatott rá a kiscica, hanem nekivágott az erdőnek. Ment, ment és — eltévedt. Késő éjszakáig kóborolt az erdőben, de csak nem találta meg a hazafelé vezető utat. Egyszerre bagolyhuhogást hallott. iVIeg-ijedt a kiscica, leült egy fatönkre, és keservesen sírni kezdett. Arra szaladt a kisnyúl, meglátta a kiscicát, és megkérdezte: — Hát te miért ülsz itt ? — Eltévedtem az erdőben, és nem találok haza — felelte a kiscica. — No de ilyet! — csodálkozott a kisnyúl. — Ki vagy te ? — Nem tudom — mondta a kiscica. — Csak azt tudom, hogy kicsi vagyok. — Milyen buta vagy! Ki a te anyukád ? — Nekem nincs anyukám, egy kislány gondoskodik rólam— felelte a kiscica. Elcsodálkozott a kisnyúl, leült a fatönk mellé a fűbe, hegyezte a fülét, és gondolkodott. Végre megszólalt: — Hát ugrálni tudsz-e ? — Azt tudok — felelte a kiscica. — Akkor jó, akkor te is nyuszi vagy —