A füvészkerti galeri [antikvár]

ELSŐ FEJEZET A szellő 1913 szeptemberében, amikor a vénasszonyok nyara már lassan elvonult, de az időjárás még volt annyira kegyes, hogy az ember csak távoli jövőként gondoljon a szekrényében lógó télikabátra, a lenyugvó nap még egy utolsó arany félkört rajzolt az ég aljára, akár egy festő, aki a legújabb mesterművét szignózza. Budapesten bársonyosan beesteledett. Igen, az idő még kimondottan kellemesnek tűnt, bár már sejteni lehetett, hogy a következő hónapok kutya hideget is hozhatnak. Délután öt körül életre keltek a város esti fényei. A lámpások egymás után kacsingatni kezdtek a belváros közepétől egészen a külvárosi peremkerületek széléig, és megvilágították Budapest alkonyi nyüzsgését. Egy rafinált dallamot suttogó szellő settenkedett át az utcákon, nyomában vidáman táncra perdültek a lehullott falevelek. Ugyanazt a melódiát játszotta, amit az utca is zümmögött. Mert ez a szellő már ősidők óta errefelé bóklászott, és jól ismerte az egész környéket. Itt született és születik