A görög gálya titka [antikvár]

Részlet a műből: "1. FEJEZET Egy nemes római hullámsírba vész A Földközi-tenger síkja kék volt és végtelen. A langyos keleti szél simogatása apró, görgő hullámokat borzolt felületére, s a háromevezősoros gálya csobogva úszott duzzadó vitorlája alatt a nyugodni készülő nap felé. A hatalmas kormányevezőt két kemény izrnú, torzonborz matróz tartotta. Barnára perzselődött, hőség és sós víz marta bőrükön csillogott a verejték. Kurta ágyékkötő volt csupán a ruházatuk. Fülcimpájukban aranyfüggő, deréktüszőjükből kés nyele meredt ki. Mezítelen talpukat az emelvény deszkáinak feszítették, gépiesen egyensúlyozva a hajó mozgását. Valahol fenn a magasban sirály rikoltozott, párját hívogatva. Néhány nyíllövésnyi távolban, jobb kéz felől az erdővel, bozóttal borított meredek dél-galliai part komorlott. Az idegen hegyek óvóan magasodtak a part menti szigetecskék fölé. A táj kifürkészhetetlen és rejtelmes volt azok számára, akik a tenger nyíltságához szoktak, s a matrózok úgy érezték, mintha a partról néma fenyegetés áradna feléjük. Más volt ez a vidék, mint a görög szigetek nyájas társasága vagy az itáliai tengermellék vidám változatossága. Rosszabbnak érezték az afrikai partvonulat sivó homoktorlaszainál is, pedig az ugyancsak vigasztalan táj: zátony zátony hátán, aszaló kánikula, s örökkön tartó szomjúhozás. A keleti szél érezhetően gyengült, s a nap már-már lesüllyedt a kicsiny hullámok ágaskodó tarajáig. Alkonyatkor törvényszerűen fordul a széljárás, s a két matróz tudta, hogy ideje lenne kikötőhelyet keresni. De 5"