A hallgatag farkas öccse [antikvár]

Részlet a könyvből: "Lementem a patakhoz, hogy megkeressem Jóskát. Tudtam, hogy már reggel öt óta lesi az öreg pisztrángot. - Tűnj el! - kiáltott rám Jóska, amint észrevett. Sőt még hozzám is vágta anyu nylonhálóját. - Éppen megfogtam volna! - dühöngött. - No hisz, várj csak! - indult utánam. De hol voltam én már! Jóska a bátyám, de amikor halászik, akkor utálom. Az ember olyankor még lélegzetet sem vehet mellette. Ő igen, de más nem. Őt a hal nem veszi észre, de mást meghall az oldalán levő csíkkal, amely állítólag a hallásra szolgál neki. Ilyen-egy hülyeséget! A hallásra a fül van, és nem holmi csíkok, amelyeket Jóska ellenünk talált ki (ellenem és Gabka ellen), hogy a pataknál egyedül lehessen. Mert ő ilyen önző. Azonnal kisajátít magának minden halat. Például azt az öreg pisztrángot is, amelyet éppen mi, én és Gabka fedeztünk fel egy vasárnap reggel. Gabka egy nefelejcset akart megmutatni nekem, mert ingerkedésből nem hittem neki, a vén pisztráng az orra előtt vetette fel magát, úgyhogy Gabka a meglepődéstől vele együtt toccsant a patakba. Vasárnapi ruhában! Igaz, csak a patak szélén pottyant be, de éppen ott a legpiszkosabbak a kövek: nyálkásak és zöldek."