A hétfő gonosz [antikvár]

A szövegek félkész termékek. Soraik egy végpont felé tartanak, ezen túl azonban egy olvasó felé, a másik keresésére irányulnak minden szöveg közös tulajdonsága, hogy kinyújtott kart képez, mely reményteljesen vagy kétségbeesetten arra tesz kísérletet, hogy valaki felfogja. Ez az írás gesztusának az alaphangulata.Vilém Flusser: Van-e jövője az írásnak?A kötetben szereplő alkotások szerzői nem írók. Valamennyien diákok. Olyan, többnyire halmozottan hátrányos helyzetű 14-19 éves fiatalok, akik az Arany János Tehetséggondozó Program jóvoltából, a kamaszkor küszöbén kaptak egy lehetőséget a továbblépésre. Műveik a program által évente megrendezésre kerülő Tömörkény alkotói pályázat apropóján láttak napvilágot. Szép eredményeik ellenére mégsem a versenyről szólnak ezek az írások. Hanem róluk.Ha az ember továbblép, akkor maga mögött hagy valamit. Új dolgok jönnek szembe vele: új élmények, új környezet, új normák, szabályok, másfajta értékrend. Ez komoly kihívás. Kivált olyan fiatalok számára, akiknek többnyire nincs megbízható otthoni háttérszelük, nem ismerik saját készségeik és képességeik korlátait, világképük bizonytalan, s nap mint nap verbális, szocializációs problémákkal küzdenek. Ilyen körülmények között gyakran az ismeretlen dolgokkal szembeni legfőbb fegyverükké válik az érdektelenség, a közöny, mely dacból és lemondásból táplálkozik. Az írás az ő számukra nem egyszerűen kommunikációs tréning, hanem önismereti terápia. A pedagógusnak ebben a szereposztásban olvasóvá, befogadóként alkotótárssá válva - túl kell lépnie tanári szerepkörén. És akkor ennyi mentori elfogultság engedtessék meg nekem - az alkotó és az alkotás egymásra találásának pillanatában megtörténik a csoda. Ezeknek az apró csodáknak, ezeknek a ritka egymásra találásoknak lenyomata ez a könyv. Szerzői a klasszikus mese, a novella és a fiktív riport keretei között magukról vallanak. Sikereikről, kudarcaikról, kételyeikről, csalódásaikról, apró-cseprő problémáikról, az őket körülvevő világról, önnön -sokszor korai - felnőtté válásuk fájdalmas és katartikus pillanatairól. Ennek okán, a hagyományos műfaji csoportosítást elvetve, az írásokat az elbeszélő és a valóság viszonyának szem előtt tartásával rendeztük ciklusokba. Természetes, hogy a fiatalabbak - a 9-10.-es korcsoport általában a mese allegorikus keretei között, még nem tudatosan vall önmagáról: Az erdő titkai". Érdekes, hogy sokszor ugyanezek a gyerekek, néhány évvel később, már nyíltan vállalva hétköznapi, abszurd vagy éppen megrázó, drámai élményeiket, saját igaz történeteik világába engedik be az olvasót: így megy ez". Be kell vallanom, hogy hozzám ezek az írások állnak legközelebb. Annál is inkább, mert a csoda ezekben a művekben is immanensen jelen van. A kötet harmadik fejezete, a Metró-mesék" annyiban különbözik a többitől, hogy ez esetben egy általam javasolt, megadott tematika mentén közelítettek rá a diákok általuk fontosnak, igazságtalannak, felháborítónak, szomorúnak vagy éppen örömtelinek vélt dolgokra. A negyedik fejezet, A prototípus" alkotói a