A hét bölcső fája [antikvár]

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy kiskanász Két szeme két nagy dió, fitos orrocskáját, ha eső esett, hamar megtalálták a huncut esőcseppek. Úgy is hívták: Fitos Marci. Volt ennek a Fitos Marcinak karikás ostora, csattogó-pattogó, kis kulacsa frissen kotyogó, üresen lapuló, bugylibicskája cifranyelű, csak éppen kenyere nem volt, szelnivaló. Korgott is a gyomra eleget, nem kellett harangszó, mindig tudta, mikor van dél. Hét malacát egyszer tölgyfaerdőn-erdőszélen makkoltatta, legeltette. Ha már neki nincs, legalább a hét malac lakjék jól. Egy nagy fa tövében üldögélt Marci, és sokat pihent bugylibicskájával botot faragott. Nem terelőbotot, csak úgy időtöltésből. Nem kellett a hét malacnak nógatás, megfogadták azok mindig Fitos Marci szavát. Szerették, tisztelték kis gazdájukat. Különösképp a legkisebbik, egy hegyes fülű, rózsásszínű, kunkori farkú kismalac. / Részlet A kiskanász szerencséje c. meséből. /