A Jóisten tenyerén [antikvár]

ELŐSZÓ Néhány generációval ezelőtt az imádkozás az emberek többsége számára magától értetődő volt, gyermekkortól kezdve átszőtte a mindennapi életet. Az édesanyával együtt végzett esti imádság éppen lágy a hétköznapok fontos részét jelentette, mint a családi körben elmondott étkezési imák, a közös rózsafüzér vagy falusi közösségben a halottak ravatalánál elhangzott csendes sóhaj, másszor hangos, szívet rendítő kiáltás Isten felé. Vagyis a keresztény gyermekek többsége ún. „hozzászoktató neveléssel" magától értetődő módon nőtt bele az imaéletbe. (E. J. Korherr) A tárgyi tudást, kézzelfogható eredményeket követelő világunk ma arra késztet, hogy az édesanya is produktív részese legyen a társadalomnak. Munkája legyen, felfelé ívelő karriert fusson be. Az otthon melege, melynek kiindulópontja, össze-tartója az édesanya volt, kihűlni látszik. Korunk embere számára a lelki élet, az Istennel