A Kántorék Annuskája [antikvár]

Tikkadt nyári alkonyat csendjében ül együtt az ezüstfehérhajú méltóságos asszony s a fiatal, nevetőszemű ujságíró az egyik leánderes és orchideás füredi villa megejtően szép terraszán. A nap lement már, a hold még nem jött fel. Az ózondús nyári alkonyat tobzódása, idegbizsergető percei ezek. Hasonlatosak azokhoz az édes, izgalomteli pillanatokhoz, mikor az érett, karcsú, szép leány a báliruhája felvételéhez készülődik, amelyben a varázsos éjtszakába akarja belopni a felkelő napot... Mikor az élet nevető igéreteinek beváltásában bizakodik s a homályon át csak a boldogság kacagó és fényes karjainak lágy ölelését érzi...Köröttük néma nyugalom. A platánok szürkefoltos törzsei, mint évszázados lovagvárak oszlopai, nyúlnak felfelé. Az égből itt-ott csillanik elő egy-egy alig villogó kis csillag udvaraként az égbolt homályba vesző sötétkékje. A strand felől halkan, elmosódottan ütődik fel néha valamelyik életvidám, szerelmes kislány kacagása...