A kék fényű lámpás [antikvár]

- - r ^erüljf terülj, asztaltíámí n 'olt egyszer egy szabó, annak három fia, de csak egyetlenegy kecskéje. Ennek az egy kecskének a tején éltek mindannyian. Nagy becsben is tartották, abrakját jól megadták, mindennap a zöld mezőre kihajtották. Egyik nap az egyik fiú, másik nap a másik, sorjában. A legidősebbik egy napon a temetőbe terelte, mert ott nőtt a legkövérebb fű. Szabadjára hagyta, hadd ugráljon, hadd zabáljon. Este, mikor már ideje volt hazatérni, megkérdezte tőle: - No, kecske, jóllaktál? A kecske meg így felelt: Jaj, a bendőm úgy tele, Nem is férne több bele! Mek-mek-mek! - Akkor gyerünk haza - mondta a fiú, fogta a kötelet, hazavezette a kecskét, és bekötötte az istállóba. - Eleget evett a kecske? - kérdezte az öreg szabó. - Hajaj - felehe a fiú -, a bendője úgy tele, nem is férne több bele! De az öreg utána akart járni a dolognak, kiment az istállóba, megsimogatta a kecskét, és megkérdezte: - Jóllaktál, kedves kecském? Mire a kecske: Dehogy laktam, dehogy laktam! Csak sírok közt ugrálhattam. Egy falatra sem akadtam! Mek-mek-mek!