A kis hercegnő [antikvár]

Részlet a könyvből: A tanítóék házában nagy volt az izgalom. A földesúrék látni kívánták tanító uram kis anyátlan árváját, a tíz esztendős Emmikét és most Mari, a gazdasszony, meg a tanító úr is azon voltak, hogy a gyermek minél tetszetősebb külsővel, minél csinosabban kerüljön az uraság elé. - Aztán csókoljon kezet a méltóságos asszonynak, lelkem, - oktatta a kis leányt Mari - mert úgy hallom a kastélybeli cselédektől, azt nagyon megkívánja ám az a gőgös teremtés. - Mari! - utasította szigorúan rendre a fecsegő cselédet Hajós uram, a tanító. - Mari, miért beszél ilyen oktalanságokat! A méltóságos asszony kedves és jó - fordult aztán gyermekéhez, végigcirógatva annak rózsás arcocskáját - és egyáltalában nem is kell neki kezet csókolnod. Sem neki, sem másnak. Apád sem tette soha. - Elég baj, - mormolta halkan a cseléd, ki elhalt asszonyától tudta, hogy jobbra hivatott gazdájából csak azért lett egyszerű falusi tanító, mert soha sem tudott derekat hajtani senki előtt és mert inkább elvonult könyveivel egy egyszerű kis tanítói lakba, semhogy protekcióért futkosson, pártfogásért könyörögjön.