A klassikus ókor legszebb hősmondái [antikvár]

Már a régi görögök is, a kik időszámitásunk kezdete előtt sok-sok ezer esztendővel éltek, tudták azt, hogy a föld, a melyen laknak és mink is élünk: nem volt meg öröktől fogva. Kezdetben az egész világra méh sötétség borult: nem csillogtak halovány csillagok meg a szelíd holdvilág, nem czikázott egyetlen villám lás a sürü sötétségen keresztül; nem ragyogott az éltető napfény: mert minden még folytonosan változó alakban úszott ebben a rettenetes sürü ködben, a chaosban, ahogy ők nevezték. Ebből született meg legelőször a föld Gaia, anyja mindeneknek, ami csak rajta van, amit csak látunk. Gyermekei: a hegyek, a nagy világtenger (Pontus), az ég (Uranos). Egyik testvére az őshomály, (Erebos) és a sötétség (nyx) rakta föl reája a nap világosságot (Hemeros) és az ős fényt (aither) és csak ekkor lehetett látni köröskörül.