A költő és a császár [antikvár]

Részlet: Valaki éleset füttyentett. Mint a süvöltő kardpenge, ugy hasított bele ez a fütty az athéni Akadémia-kert fülledt csöndjébe. A platánégon bóbiskoló sárgarigó legényes kedvre riadt tőle s huncut trillával felelt rá. A sötétzöld píniák kulisszái mögül kivillanó fehér márványszobrok szinte megelevenedtek s mintha a furulyás Marsyas, ott a puszpángbokor mellett elvigyorogta volna magát, szélesen és parasztosan. A zömök, szélesvállú fiatalember, aki a déli melegben lomhán ballagott a város felé a kert főútján, megállt és visszanézett. Valami háromszáz lépésről sovány, nyurga fiú sietett utána s már messziről kézzel-lábbal integetett neki. Horatius Flaccus mindjárt megismerte a handabandázó fiatalembert: az ifjabbik Cicero volt, a híres államférfi, szónok és volt konzul fia, széllel bélelt, nyugtalan, ideges, mulatós, nagyivó fiú. Tellett neki: milliomos apja számolatlanul küldte utána a pénzt. Sajnos, a fiatal Cicero olyan alma volt, amelyik messze esett a fájától: a Dárius kincse sem lett volna neki elég, a főiskolát többnyire csak kívülről látta s a professzorok előadásaira nem volt túlságosan kíváncsi.