A kővé vált királylány [antikvár]

JL^rsem! I - Akkor sem eszem meg a málnafőzeléket! - mondta durcás, parancsba hajló hangon Bocsond, a kis barnamedve bocs. - Nekem nem kell, nem szeretem! Mézet, én mézet akarok enni, nekem nem kell a málnafőzelék! - Na, jó! - mondta medveanya mélyen simogató hangján és megkent Bocsondnak egy kétmancsos nagyságú mézes kenyeret. A kenyér gyorsan elfogyott Bocsond bendőjében, aki apró tappancs-léptekkel kicammogott az erdei tisztásra, ahová a tavasz éppen kiöntötte fény-zuhatagát. Középen medveapa bocsmászókát épített, egymás mellé sorjázta a fiatal facsemetéket, aztán háncsaiktól megszabadítva egymásba illesztette. Bocsond pillantását medveapára szegezte, majd a bocsmászókára és vidáman lelkeiidezett: - Még, még magasabbra, legyen még legalább négy mászófokkal magasabb! Ugye, megcsinálod nekem, hogy az én mászókám legyen a legmagasabb az erdőben, ahonnan a legmesz-szebbre csak én láthatok el, mertha nem, akkor sem fogok rálépni, ha aranyból készíted is el nekem! - Hogyne, kisfiam - felelte medveapa mélyen dörmögő nyugalommal, és lassan elcammogott újabb facölöpöket keresni.