Bővebb ismertető
Részlet a kötetből:
A SIGMARINGENI VERSENYEN
1876. augusztus 5-én, egy szombati napon nagy, zsibongó tömeg töltötte meg a Halásztanyához címzett vendéglőt. Az énekszó, a kiáltozás, az összevert poharak csengése, a taps és üdvrivalgás fülsiketítő lármává folyt össze. A lármát csaknem szabályos időközönként harsogták túl azok a hoch! kiáltások, melyekkel a németek szoktak hangot adni túláradó jókedvüknek.
A vendéglő ablakai közvetlenül a Dunára néztek, a bájos Sigmaringen városkának szélén. Sigmaringen a Poroszországhoz tartozó, de csaknem a nagy közép-európai folyam eredeténél fekvő hohenzollerni területbeszögellés székhelye.
A vendéglő kapuja fölé cifra gót betűkkel festett cégér hívogató szavának eleget téve, itt gyűltek össze a Dunai Ligának, a különböző dunavölgyi nemzetiségekhez tartozó horgászok nemzetközi társaságának tagjai. Effajta vidám összejövetel nem is képzelhető el alapos ivászat nélkül. A vendégek bőségesen kortyintgatták a jó müncheni sört és a jó magyar bort. Füstöltek is jócskán, és a nagy termet teljesen betöltötte a hosszú pipákból szüntelen gomolygó illatos füst. A társaság tagjai már alig látták egymást, de, hacsak nem voltak süketek, jól értették egymás szavát.
A horgászok, akik kedvtelésük gyakorlása közben csendesek, hallgatagok, a világ legzajosabb embereivé válnak, mihelyt félreteszik a horgászbotot. Amikor hőstetteik elbeszéléséről van szó, hát felérnek a vadászokkal, ami pedig nem kis dolog.