A legvitézebb kozákkapitány [antikvár]

Részlet a könyvből:Hát csakugyan megjöttetek? - kiáltott kapujában állva hazatérő fiai elé az öreg Tárász Bulyba. Gúnyos csodálkozással méregette a fiúkat, majd az idősebbiket megforgatva szólott:- Az ördögbe is! miféle papos ruhába bujtatok?A "fiúk" valójában hatalmas szál legények voltak, akiknek erőtől duzzadó alakjához jól állott pelyhedző bajuszkájuk. Apjuk előtt megállva, olyan elfogódottan sütötték le a szemüket, mint az iskolásgyerekek.- Ugyan bolond egy maskara ez! Vagy azt hiszitek, hogy ebben a hosszú kaftánban szabadon lehet a füves rónaságon, a sztyeppen mozogni, vagy az ellenséggel mérkőzni? Fogadni mernék, hogy ott az embermagasságú fűben már az első lépésnél orrabuktok!A gúnyolódás különösen az idősebbik fiút bosszantotta. Elvörösödött arccal, haragtól remegő hangon fakadt ki:- Mire való ez a csúfolódás, édesapám?- No nézd csak a büszke úrfit! Talán már nem is tréfálkozhatok veletek? Mi?- Nem bizony, mégha apám is vagy!- Ejnye ördögadta, a végén még birokra hívod apádat!- Hát bizony az is megeshetik.- Igazán? Birkózni akarsz velem? Hát akkor csak lássunk neki!- Azt se bánom!- Majd meglátjuk fiú, hogy megállod-e férfiasan a helyedet? - mondta az öreg, mialatt feltűrte karján az inget.