A legvitézebb kozákkapitány [antikvár]

Részlet a könyvből: Hát csakugyan megjöttetek? - kiáltott kapujában állva hazatérő fiai elé az öreg Tárász Bulyba. Gúnyos csodálkozással méregette a fiúkat, majd az idősebbiket megforgatva szólott: - Az ördögbe is! miféle papos ruhába bujtatok? A "fiúk" valójában hatalmas szál legények voltak, akiknek erőtől duzzadó alakjához jól állott pelyhedző bajuszkájuk. Apjuk előtt megállva, olyan elfogódottan sütötték le a szemüket, mint az iskolásgyerekek. - Ugyan bolond egy maskara ez! Vagy azt hiszitek, hogy ebben a hosszú kaftánban szabadon lehet a füves rónaságon, a sztyeppen mozogni, vagy az ellenséggel mérkőzni? Fogadni mernék, hogy ott az embermagasságú fűben már az első lépésnél orrabuktok! A gúnyolódás különösen az idősebbik fiút bosszantotta. Elvörösödött arccal, haragtól remegő hangon fakadt ki: - Mire való ez a csúfolódás, édesapám? - No nézd csak a büszke úrfit! Talán már nem is tréfálkozhatok veletek? Mi? - Nem bizony, mégha apám is vagy! - Ejnye ördögadta, a végén még birokra hívod apádat! - Hát bizony az is megeshetik. - Igazán? Birkózni akarsz velem? Hát akkor csak lássunk neki! - Azt se bánom! - Majd meglátjuk fiú, hogy megállod-e férfiasan a helyedet? - mondta az öreg, mialatt feltűrte karján az inget.