A lélekmadár röpte [antikvár]

Részlet: "Az öreg Biblia is ott lakott a többi könyvvel együtt a könyvespolcon. Titokban nagyon büszke volt arra, hogy ö is ebben a házban lakhat, mert ez a ház a nagyon bölcs tudósnak a háza volt és nagy kitüntetés volt ide még belépni is, nemhogy itt lakni. Ezt látta azoknak az embereknek az arcán, akik a gazdájához jöttek látogatóba. Voltak közöttük olyanok, akik kicsit gúnyolódva kérdezték a gazdát, ránézve a Bibliára: - ...ezt még nem dobtad ki? Én már rég megszabadultam tőle. Ilyenkor a gazda arcán egy érdekes kifejezés jelent meg, ami valami ilyet jelentett: nem akarom neked megmagyarázni. A vendégek nem tudták, hogy a Biblia a gazda édesanyjáé volt, azé a szelíd, fehérhajú öreg nénié, aki már régen meghalt, de aki amikor élt, sokat forgatta ezt a Bibliát, ezért voltak olyan kopottak a lapjainak a szélei. Sokat imádkozott fölötte a fiáért és mindenkiért. Aztán amikor haldoklott, odahívta magához a híres tudós fiát, átadta neki a Bibliáját, és azt kérte, hogy olvassa, mert ezen keresztül Isten beszél, mert ez Istennek a levele. A fiú megígérte, majd föltette a polcra, és otthagyta. Ezért volt ott az öreg Biblia is a többi híres és okos könyv között, amiből nem egyet a gazdája írt. Amikor a gazda munka közben elindult a könyvespolc felé, az öreg Biblia szinte mindig felújjongott magában ilyenkor, azt gondolván: talán most értem jön! De mindig érintetlenül maradt. A többi könyv persze gúnyolta, és azt mondogatták, hogy semmi szükség nincs rá. Így teltek-múltak el a hosszú évek. A gazda lassan megöregedett, egyre betegebb lett, végül az ágyát odavitte a könyvespolc alá, hogy könnyen elérje a kedves könyveket. Egyre fáradtabb, egyre soványabb lett szegény, már látogatók sem jártak a házba."