A nagyobbik leány [antikvár]

Részlet a könyvből: Leányálmok. Minden este, miután a ház elcsendesedett s kialudt az utolsó piros villanyfény is, Berta a vállára kapott valamit, néha egy nagykendőt, sokszor csak az angol ágyterítőt és lábujjhegyen, kopogó papuccsal átosont a Mari szobájába. Berta özvegy Torbágyiné egyetlen lánya volt. Kékszemű, világosszőke hajú, puha, fehér leány, ki szívből tudott kacagni, de ha a dolog rosszra fordult, sirni is tudott úgy, hogy puha kis szive majd megszakadt. Immár tizenhat éves,volt s minthogy nem járt intézetbe s otthon, a jó öreg Frida kisasszony tanította minden bölcsességre, hát tizenhat éves korában már félelem és gáncs nélkül ajándékozta magának a nagyleányi cimet s minden ehhez tartozó javadalmakat: a nagylányos ruhát, bodros hajat, egy kis rózsaszínű fűzőt s valami gyanús skatulyát, melyben holmi titkos, fehér por volt; aztán egy cicát, mely azonban nem nyávogott, nem karmolt, nem is élt, hanem abban a gyanús skatulyában kuksolt. Olykor végig-Végig surrant a Berta arcán s ettől a Berta kis kerek arca olyan lett, mint a jól megcukrozott farsangi fánk. Hogy miféle cica volt ez, ti talán tudjátok, de én tovább már nem kutatom. Elég, ha annyit megsúgott már nekem, hogy Berta kisasszony bizony egy kicsit ostobácska s egy kicsit hiú is volt.