A parasztgenerális [antikvár]

ELSŐ RÉSZ Az 1601. év januárjának egyik dermesztő hideg reggelén sűrű köd ülte meg Kolozsvár városát. A főtér földjét fehéren lepte el a dér, a pocsolyákat jégkéreg vonta be. A teret körülzáró emeletes házak körvonalai csak halványan, eliriosódva tűntek elő a ködből, zuzmaralepte tetejük szinte elveszett az ég szürkeségében. A lábas-házak árkádjai alatt már kirakodtak az árusok, de rnég egyetlen vevő sem mutatkozott a boltozatok alaít. Maguk a kalmárok ágaskodva, asztalaikra kapaszkodva figyeltek a templom felé. Legszívesebben maguk is a tér közepére szaladtak volna, ha nem kellene méltán tartaniok attól, hogy portékájuknak nyomavész a mostanában mindenfelé rajzó lopók kezén. Lám, most is gyanűskülsejü emberalak bukkant ki az utcasarkon. A tér közepe felé tartott. Homlokába nyomott kucsm?.ja mellett törött toll kókadozott. Foltos, rongyos köpenyege bokáig takarta el kissé görnyedt alakjá't. Csizmája fekete nyomokat hagyott a még töretlen dér fehérségében. A tér közepe azonban már egészen fekete, összetapositák az emberek, akik la városi íambur dobolására gyűltek egybe. Igaz, nem sokan voltak. Akinek nem kell, nem jár ilyen korán az utcán. Lám, a császári zsoldosok is, akik négyszögben állnak a templom mellett, — tágasan, hogy maguk közé engedjék a népet, de elég szorosan lahhoz, hogy markukban tartsák, akik közéjük lép — kelletlenül topognak, dideregnek mellvértjükben, szedett-vedett ruhájukban. A dobszó elhallgatott. A templom mellől a városi kiáltó hangja hallatszott. Szakadozottan szálltak a szavak a szürke ködben: — minekutána áruló módján összecimboráskodott volna a törökkel és megígérte valia, hogy Fogaras várát a kezükbe adná Aztán ismét feldübörgött a dobszó. Az embercsoport közepéből valami emberfölötti fájdalomüvöltés csapott fel. Végtelen 1* 1« ^