A piros bóbitások [antikvár]

Felnőtt embereknek sohasem merném bevallani azt, amit most megsugok nektek. Ti nem fogtok megbotránkozni, mert hiszen van köztetek nem egy, aki nagyon is osztja a nézetemet. Nos, tudjátok meg: végtelenül szerettem a padlásra járni s ott tölteni órákat, félnapokat, teljes titokban a rozoga vén ládák között. Dobogó szivvel állottam meg egy-egy ilyen elzárt világ előtt és reszketve emeltem fel a poros ládafödelet. Várakozásteljesen nyultam be az ócskaságok közé. Válogatás nélkül raktam ki a gerendákra felfedezett kincseimet: furcsa bóbitás-kalapokat, eltört csészéket, fakult képeket, foszlós szélű könyveket és ugy elbeszélgettem velük. Ki volt az, ki ebben a kalapban indult sétára? Kinek a keze öntötte ki ennek a szép kis csészének az életét? Ki szerette ezt az ódon képet s ki értette ezeket a piros betüs latin irásokat?