A rút Katalin [antikvár]

A vihar megszűnt. Katalin közelebb húzta az ablakhoz a kis szoba egyetlen karosszékét. Egy hete lakott a fiatal lány a Faubourg Saint-Germain e szerény kis szállójában. A friss esővíztől újjáéledt virágok erősebben illatoztak és a Luxembourg-kert magas fáin ismét dalba kezdtek a madarak. Katalin a térdén összekulcsolta a kezét és elábrándozott Újra látta magát, amint tizenkilenc esztendős fejjel árván, egyedül maradt a nagyvilágban. A gondolatai szórakozottak voltak, emlékek rajzották körül. Alig telt el két esztendő a fájdalmas óra óta, hogy édesapja örökre istenhozzádot mondott néki. A szerencsétlen apa csak aznap - halála közeledtét érezve - vallotta meg Katalinnak kétségbeejtő vagyoni helyzetüket és bármennyire fájlalta, már nem segíthetett többé. Elvégeztetett, meg kell halnia s akkor beáll a végső összeomlás. A szegény fiatal lány ismét maga előtt látta a fájdalmas utolsó jelenetet. Ott állt a haldokló ágya mellett és magához ölelte húgát, a kis Lilit. A haldokló apa mosolyogni próbált.