A szegedi pedellus [antikvár]

Részlet a könyvből: Szüret A napsütötte domboldalon homokba süppedő léptekkel emberek hajladoztak. Néha kibukkant egy lányfej a venyigék közt, szőlőlevelekkel koszorúzva, mosollyal az arcán és szájából zengőn csurgott a szüretelők dala. Túlnan, egész a gyümölcsösig, felgyűrt ingujjas férfiak szedték a dús fürtöket. Tekintetük néha elrévedt, de kezük biztosan nyúlt a kékgálictól borzongó csipkés levelek alá, akár a motozó finánc a vámnál és egymásután emelték ki a nedvtől súlyos bogyókat. Gyorsan teltek a puttonyok, szinte egyszerre valamennyi, vállra kapták és a keskeny ösvényen libasorban topogtak fel a présházig, ahonnan már jöttek vissza a többiek, üres háttal, kinyujtózott gerinccel a még érintetlen tőkék ajándékáért. Fenn a pincegádornál nyitottnyakú ingben, szétterpesztett lábakkal állt a szőlősgazda. Tekintetét végigjártatta kiskirályságán, hat hold szöllején. Arcán boldogság virított, akár az egészséges fürtökön. A présházból idehallatszott a must csergedezése...