A tigris álma [antikvár]

PROLOGUS ^sdrá^no^ 3zfvE VADUL DÜBÖRGÖTT, pont olyan kaotikus ütemet verve, mint a patak, amelynél megálk. Karcsú végtagjai reszkettek, és ahogy a holdfény átsuhant alakján, láthattam lüktető pulzusát és veszélyt fürkésző, ide-oda cikázó tekintetét. A fák árnyékából lestem rá - fekete rémként, mely pusztulásra szánta. Orrát még egy utolsó alkalommal a levegőbe emelte, majd idegesen lehajtotta fejét, hogy igyon. Kiugrottam rejtekhelyemről, és átszáguldottam a csaliton, hullócsillag sebességével falva a távolságot. Karmaim beletéptek egy bütykös gyökérbe, amely újjáéledő csontvázkarként állt ki a földből, és a szarvas meghallotta a neszt. Sebes szökkenéssel balra lendült. Rávetettem magam, de fogam csak téli bundájának dús szőrébe kapott bele. A préda rémült vészrikoltást hallatott. Ahogy üldözőbe vettem, a vérem száguldott ereimben, hónapok óta nem éreztem magam ennyire élettelinek. Ismét lecsaptam rá, és ezúttal karmaim halálos ölelésébe fogtam ziháló testét. Viaskodott a súlyom alatt, teljes erejéből ellenem szegülve, mikor torkon haraptam. Fogaimat belemélyesztve összeszorítottam a légcsövét. Ha összezúzom, megfullad, és véleményem szerint